Ezt a bejegyzést kezdhetném így is GYERMEKKOROM ELFELEDETT ÍZEI miután valamelyik nap egyik kedvelt oldalamat (http://tortafuggo.blogspot.hu/ )olvasgattam a neten,mikor is egy bejegyzést találtam, hogy egy nagyon régen feledésbe merült süteményt nem tud elkészíteni,mert a receptjét nem sikerül megtalálnia vagy amit talál az nem megfelelő, mert lapos,mert kemény, mert nem azaz íz amit emlékeiben őriz úgy gondoltam leírom ezt a receptet.Úgy gondolom ennyivel tartozom Marisz57-nek azért a rengeteg jó receptért,amit megoszt velünk.Ezt a süteményt nagymamám készítette szinte csak az én számomra, ugyanis a családból nem igazán szerette senki, én viszont fanatikus módon imádtam. Sajnos a nagymamám nem írta le ugyan a receptet, mert ezt a sütit inkább csak úgy fejből dobta össze,de én minden féleképpen szerettem volna a magam számára is megsütni. Családi kupaktanácsot hívtam össze (ami abból állt,hogy anyukám és én elég sok próbán és elég sok kudarcon estünk át,ennek viszont a malac hadsereg igazából csak örült), de végül mégis siker koronázta a rengeteg próbálkozást. Amikor ezt a süteményt sütöm mindig eszembe jutnak a gyermekévek,azok az illatok és azok az ízek. Most leírom ezt a receptet és remélem másnak is ilyen emlékeket fog idézni.
Hozzávalók:
1/2 liter tej
25 dkg kukoricadara
10 dkg vaj vagy margarin
30 dkg kristálycukor
1 cs. vaníliás cukor
3 db tojás
20 dkg tejföl
25 dkg kukoricaliszt
1 cs sütőpor
A tejet feltesszük melegedni,miután forrni kezd beleöntjük a kukoricadarát és összefőzzük, amíg a dara be nem szívja a tejet,majd félretesszük hűlni. A margarint kikeverjük a cukrokkal, majd egyenként beledolgozzuk a tojásokat, hozzáadjuk a tejfölt. Ezzel tojásos masszával összedolgozzuk a darát, utána belekeverjük a sütőporos kukoricalisztet.Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a masszát és légkeveréses sütőben 175 fokon kb.25 perc alatt szép aranyszínűre sütjük.Én egy kb 30*20 tepsibe sütöttem.
Az tejjel összefőzött kukoricadara:
Majd az elkészült sütemény:
Ez állagra egy könnyű,porhanyós édesség.Aki szereti az ilyen és hasonló süteményeket, azoknak csak ajánlani tudom, én soha nem tudom mennyi az elég belőle egyszerűen imádom.
Könnyem csordult, amikor rátaláltam a receptre! "Ezt a süteményt nagymamám készítette...", régóta keresem, hátha megtalálom. Hálásan köszönöm, meg fogom sütni, de már most (sok év óta is) számban van az íze, érzem az illatát! 7 éves koromig ehettem, most 70 vagyok! Még egyszer nagyon köszönöm!!!
VálaszTörlésnagyon régóta keresem ezt a receptet nagyon köszönöm .
VálaszTörlésRemélem akkora örömöt okoz ez a süti, mint nekem.😊
TörlésKOSZONOM NEKEM ANYUKAM SUTOTTE ANNO CSAK EN SZERETTEM CSAK NEKEM SUTOTTE. EZ A RE ET A GYERMEK KOROMAT IDEZI NAGYON FINOM MEGEGYSZER KOSZONOM .
VálaszTörlés